A flashmob (villámtömeg, vagy villámcsodület) meghatározása meglehetősen egyszerű.
Flashmob: emberek egy csoportja egy előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik, véghezvisz egy előre megbeszélt cselekményt, majd utána gyorsan, mintha mi sem történt volna, távozik.
Eredetileg a flashmob lényegéhez tartozott, hogy 1) az interneten, illetve sms-ben szerveződik, 2) elvileg titkos (már amennyiben az interneten ma lehet valami „titkos”), és 3) hogy nagyon rövid ideig (néhány másodperctől, néhány percig) tart.
Az Első
Az első flashmobot 2003 májusában, Bill Wasik, a Harper’s Magazine egyik szerkesztője szervezte New Yorkban. Pontosabban inkább szervezte volna, mivel az akció nem sikerült: a kiszemelt nagyáruház biztonsági szolgálatához előzőleg valahogyan mégis eljutott az info. Wasik másodszorra már sokkal óvatosabb volt. Úgy döntött, hogy az akció előtt négy különböző kocsmában gyülekezzenek az érintettek, és csak ott kapják meg a végső instrukciókat, így a kiszemelt helyszínről is csak ekkor értesültek. 2003. június 3-án végül több mint száz ember gyűlt össze Manhattan egyik legnagyobb áruházában, a Macy’s-ben. A tömeg hamarosan csoportosulni kezdett a kilencedik
emeleti kárpit osztályon, méghozzá egy méreg drága szőnyeg körül. Wasik figyelme még a dezinformálásra is kiterjedt: az emberek azt az utasítást kapták, hogy ha rákérdeznek, mit keresnek ott, mondják azt, hogy egy kommunában élnek együtt, és egy szőnyeget szeretnének vásárolni, de a kommuna szabályai szerint csak kollektíven dönthetnek ilyen kérdésekben.
A következő akción már több mint 200-an voltak. A csapat, a Hyatt luxusszálló lobbijában minden – az ott lévők számára értheto – előzmény nélkül 15 másodpercig tapsolni kezdett, majd ahogyan jött, úgy el is ment.
Bill Wasik, csak nemrég – ez év márciusában – tárta föl titkait. Saját újságában elmondta: a flashmobot eredetileg egy irónikus társadalmi kísérletnek szánta, mivel megelégelte, hogy a város trendi arcai minden értelmes cél és indok nélkül bárhová elmennek, csak azért, hogy „ott legyenek, ahol valami történik”. Kritikai él ide vagy oda – ahogyan lenni szokott – a flashmob maga is hamarosan trendivé vált. Brazíliától Indiáig, Kanadától Oroszországig, az elmúlt 3 évben virágzásnak indult a flashmob kultúra.
Itthon
A flashmob meglepően hamar eljutott kishazánkba is. Az elsőt 2003. augusztus 27-én (pontosan nem tudni kik) szervezték a Deák téren, az evangélikus templom előtt. Az „esernyős” flashmob néven ismertté vált akció mindösszesen annyiból állt, hogy amikor 19:00 órakor megszólalt a harang, az ott álló néhány tucat ember kinyitotta az esernyőjét, majd amikor a harangszó abbamaradt, becsukták és szépen elillantak.
A második hazai flashmobra még ugyanazon év október 3-án került sor a Nyugati pu-nál. A 12-es vágánynál lévő 706-os számú szegedi Dankó Pista IC elindulásakor, pontban 15:10-kor, a gyülekezők egy-egy kakaót vettek elő, megitták, és már mentek is tovább dolgukra. Hamarosan jött a nemzetközi összefogás is: a Globális FM. A több országban egy időben rendezett akció idehaza nagyon laposra sikeredett. Október 25. szombaton 14:15- kor a Mammut II. legfelső emeletén néhány ember a megadott instrukciók alapján integetni kezdett „kelet felé” (merthogy onnan indult a Globális FM) majd ledobott egy-egy hajtogatott papírrepcsit (és utána integetett nyugat felé). Az ötlet nem volt
rossz, a dolog mégis kissé vérszegényre sikeredett: a tömegek elmaradtak, úgy tűnt, a hazai flashmobberek kezdenek kifáradni. De mégsem adták fel! Rá egy héttel – 2003. október 31. péntek, 18:00-kor – újabb akció következett, ez alkalommal a Blaha Lujza téri metró mozgólépcsőjén. Az ötlet itt sem volt túl bonyolult, néhány ember fejjel lefelé tartott újságokkal ereszkedett alá, így próbálva zavart kelteni. A járókelők bizonyára jót mulattak, de ennyi… No, de aztán….
Pillow-fight
Hosszú szünet után az első igazán nagy dobás, és az első igazán tömeges hazai flashmob múlt év november 9-én került megrendezásre. Ez volt anagy párnacsata, melyet a Nyugatinál az óra alatt lehetett lefolytatni. Ez a flashmob már merészebb volt, mint a többi, nem csak azért mert rendesen püfölték egymást a résztvevők, hanem azért, mert nem arra játszottak, hogy a járókelők épp csak feleszméljenek „Hmm, mi volt ez?”. A jó hangulatú és nagy médiavisszhangot kiváltó akció egyetlen szépséghibája, hogy ez egy némileg koppintott ötlet volt – ld. London Pillow-Fight (sőt Pillow Fight Club – nem vicc!) .
Iskolák
A flashmob trendivé válása óta nemcsak az akciók és helyszínek száma növekedett, de a FM „filozófiája” is cizellálódott, és mára már gyakorlatilag két iskola alakult ki: a hedonista és az aktivista. Jelenleg egyértelműen a hedonista irányzat dominál, mintha teljesen feledésbe merült volna Wasik eredeti kritikai motivációja. A legtöbb flashmob akció nem csak nehezen dekódolható, szürreális vagy dadaista elemekre épül, s nem pusztán a zavarba hozás, kizökkentés logikája mentén szerveződik, de deklaráltan öncélú, ld. a flashmob.hu „Mi értelme?” címszó alatt olvashatókat: „A flashmobok a résztvevők saját maguk szórakoztatására illetve a többi ember megdöbbentésére szerveződnek. Ezen túl mi értelme van? Semmi (ennyi nem elég?)” Nem! – mondják sokan, akik látván a flashmob tündöklését, a bukását is elkerülhetetlennek tartják. Kétségtelen tény, hogy ama két motívum kombinációja, miszerint a flashmob egyfelől nehezen értelmezheto és némileg polgárpukkasztó, másfelől expliciten öncélú és önszórakoztató, az újdonság erejének megkopásával könnyen oda vezethet, hogy mind a média, mind a közvélemény elveszíti az érdeklodését. Ez pontosan abba a szubkulturális gettóba (a vájt fülüek, különcködők és exhibicionisták közé) zárná az FM-et, ahonnan kitörni igyekezett.
A másik – aktivista – irányzat ennél izgalmasabbnak tűnik. Az aktivista flashmobok is Amerikából indultak. Az egyik legismertebbet meleg-leszbikus aktivisták szervezték Detroitban. A célpont egy a homofóbiájáról ismert vendéglő volt, az akció meg nemes egyszerűséggel sok-sok GLBT (meleg, leszbikus, transz- és biszexuális) megjelenéséből állt. Jellemző és értheto módon az aktivista flashmobokkal inkább a fejlődő világban (pl. Brazíliában, Fülöp Szigeteken) próbálkoztak, de ez az irányzat a mi régiónkba is felütötte a fejét. 2004 decemberében Bukarestben a Nemzeti Televízió épület előtt 70 ember szigetelőszalagot ragasztott a szája elé, hogy így tiltakozzanak a szólásszabadság megsértése ellen. Ted Denzel flashmob guru szerint hosszabb távon csakis az aktivista flashmob-ok lehetne életképesek, hisz ezekben jól kombinálódhat a szellemes, alkalmasint provokatív és karcos stílus egy, az embereket tényleg foglalkoztató mondanivalóval. Denzel szerint a mondanivaló flashmob style nélkül egy egyszerű demonstráció, míg fordítva, a stlílus üzenet nélkül egyszerű bohóckodás.
A sok jópofiság mellett, idehaza még nem volt igazán aktivista flashmob. 2005 október 21-én a Kendermag Egyesület meghirdetett egy joint-tekerő flashmobot a Képviselői Irodaház elé, de ez mind létszámában, mind dramaturgiájában inkább egy konvencionális tünti volt.
Ha ön is azt szeretné hogy egy profi csapat szervezzen egy flashmobot, az ön szerettei, ismerősei, kollégái, barátai számára kérem hívja az elérhetőségeinket illetve írjon nekünk.